A modern klímaberendezések hozzájárulnak az otthonok kényelméhez. Hiszen olyan komfortos funkciókat biztosítanak, amelyek kellemesebb életkörülményeket nyújtanak. A kánikulában általuk optimális hőmérsékletet alakíthatunk ki, míg télen kiegészíthetjük a hagyományos fűtést. Továbbá felhasználóbarát beállításaiknak köszönhetően segítségünkre lehetnek a páramentesítésben és a levegőtisztításban is.
Amennyiben tervezünk klímaberendezést telepíttetni, érdemes nyár végére, ősz elejére időzítenünk. Ugyanis ilyentájt a klíma-dömping már lecsengőben van, így a szakemberek akár kedvezőbb feltételeket is biztosíthatnak. Valamint így a fűtési szezonban már teljes gőzzel be is vethetjük a készülékünket. Majd az első karbantartásra fél-egy év elteltével szükséges jelentkeznünk.
Hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb klímát?
A paletta igen széles, elérhetők klasszikus és okos rendszerű modellek is. Mivel árban is komoly különbségek merülhetnek fel, célszerű az igényeinkhez mérten, alapos utánajárással választani. Aki például csupán a nyári meleget szeretné átvészelni és télen rásegíteni a radiátorokra, egy minőségi közép felszereltségű típussal jó vételt tehet. Míg egy okosotthont fenntartó személynek javasolt komplexebb, smart modellt vásárolnia.
Tervezzünk előre: Az építkezés, felújítás előtt állóknak mindenképpen tanácsos a klímáról idejekorán dönteniük. Ugyanis a beépítés optimálisabb körülmények között valósul meg, ha a kivitelezési tervekben már van helye a klímának.
Kérjünk szakvéleményt: Fontos, hogy egyeztessünk épületgépész szakemberrel, aki az ingatlan adottságait figyelembe véve ad kézzel fogható javaslatokat. Továbbá a klíma készülék típusának meghatározásában is sok segítséget adhat.
Az LK Komfort csapata otthonosan mozog a klímák világában. A telepítést megelőzően konzultálunk a lakás/ház adottságairól és az igényekről, s azt figyelembe véve javaslunk hűtő-fűtő berendezéseket. A karbantartásra is nagy figyelmet fordítunk, hogy az otthonokban kiváló légkör lehessen.