A klímaberendezések története több mint 2000 évre nyúlik vissza.
Az ókori Római Birodalomban már használtak hidegvizes rendszereket, amelyekkel megpróbálták csökkenteni a nyári hőséget az épületekben. Majd a középkorban és a reneszánsz idején is alkalmaztak különféle hűtési módszereket, például jégblokkokat hordtak be a pincékbe, amelyeket nyáron felhasználtak.
A világ első klímájának története
Az első modern klímaberendezést azonban Willis Carrier fejlesztette ki 1902-ben. A készüléke eredeti célja az volt, hogy a nedvesség szintjét csökkentse egy papírgyárban, de hamar rájöttek, hogy a hőmérséklet is szabályozható vele. Carrier klímaberendezése a hűtőkörbe bevezetett nedvességszabályozó berendezésen alapult, amely a hűtött levegő páratartalmát kezelte. Ezt az elvet ma is használják a modern készülékekben.
A klímák lakossági elterjedése csak később indult meg. Az 1920-as években a készülékek csak hűteni tudtak, valamint méretes kialakításuk és borsos áruk miatt főként cégek hasznosították. Az ipar fejlődésével a légkondicionálók ára valamivel csökkent, ami lehetővé tette, hogy a tehetősebb emberek otthonaikban is használhassák őket. Az első olyan rendszer, amely képes volt mind hűteni, mind fűteni, 1931-ben készült el.
Kétes hűtőközeg: Az első klímákban használt hűtőközeg az ammónia volt, amely mérgező és veszélyes lehetett a kezelése során. Így azóta számos más hűtőközeg is használatba került, amelyek biztonságosabbak és környezetbarátabbak.
Az 1950-es években megváltoztak a dolgok, és a klímakészülékek még szélesebb körben elterjedtek az otthonokban és az irodákban. A technológiai fejlődésnek köszönhetően az új légkondicionálók kisebbek, hatékonyabbak és kevésbé zajosak voltak, ami segített abban, hogy általánosan elfogadott és elérhetővé váljanak.
Kép forrása: https://time.com/4423959/air-conditioning-invention/